Az úr

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hölgy. Nagyon szeretett szeretni. Mindent megtett a párjáért. Este hazafelé menet a munkából, bement a boltba. Megvett neki mindent, amit kívánt. Megkérdezte útközben, hogy mit szeretne vacsorázni és ha éppen sült hús volt a kívánság, akkor annak is nekilátott. Szépen elkészített mindent, megterítette az asztalt és várta, hogy imádott társa az életben odaüljön a fejedelmi terülj-terülj asztalhoz és nekilásson a vacsora elfogyasztásának. A finom étel mellé jó bor is dukált. Természetesen ez is ott várta az urat az asztalnál. Egy probléma volt. Egyáltalán nem volt ennyire a szituáció. Amikor a hölgy a telefonját kereste a boltban, az Úr még dolgozott és egyáltalán nem volt kedve felvenni a telefont. Éppen a szeretőjével flörtölt, amikor látta, hogy hívja a büdös banya. Na mindegy, húsz perc múlva azért visszahívta, de amikor kiderült, hogy már nincs a boltban az asszony, jól leugatta a fejét, hogy miért nem vett bort és visszaparancsolta, kikérve magának azt, hogy a nő nincs észnél és nem hiszi el, hogy nem tudja észben tartani a dolgokat. A rántott hús a kedvence volt az urának. Mégis, amikor nekilátott, eszében sem volt megköszönni a kedvességet és a fáradtságot, hiszen ez neki jár, a fáradtságos munkáért cserébe, amit az Úr végzett a földeken. A vacsora közben gyűlölt beszélgetni a nővel, mert az mindig nyavalygott valamin. Inkább csak tessék-lássék bólogatott, hogy aztán minél hamarabb a meztelen nőket tudja bámulni a telefonján. Pedig a párja szép nő és nem csak volt. Így élt az Úr, elvárva azt, hogy ki legyen nyalva a hátsó fertáján is ama nevezetes lyuk. És meddig bírja a nő? Ez egy jó kérdés. Lehet, hogy élete végéig nem hajlandó kimozdulni a biztos ám ultra rossz kapcsolatból, de az is lehet, hogy egyszer jön a szőke herceg és elrabolja fehér lovon.