A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Zsozé évekig az utcán tengeti az életét. A nincstelenségből ki akar törni. Elhatározza, hogy öt évig minden fillért összegyűjt és az Őrségben vesz egy eldugott kis faházat, ahol úri-módra él, legfőképpen szabadon. Elérkezik a nagy nap, amikor összeáll a pénz. Maga mögött hagy mindent, ami az utcához köti, a talpalatnyi helyet, a paplanokat, ami számára a bizonytalanságban a megfogható egyetlen biztos dolgot jelentette. Változtatni akar és tesz is érte. Az élet néha döbbenetes fordulatokat hoz. 

Írásgyakorlatra készült. 

Pap Éva
szerző

A nagy utazás

Teljes mű / Kész

 

A hűvös éjszakákon és csípős hajnalokon Zsozénak az őszi lomtalanításkor szerzett két vastag paplan jelentette a biztonságot és melegséget. Öt éve egy fekete, cipzáros hátizsák volt a párnája. Bélése egy váltás alsónemű, nadrág, és kockás flaneling egy nejlonzacskóba hajtogatva. A nagy napra tartogatta.

Alkonyatkor a napközben összekoldult pénzérméket a sarki kocsmárosok némi alkohol fogyasztásért cserébe, papírpénzre váltották. Amikor leszállt az este, egy antikvárium kirakata tövében – melyet úgy harcolt ki magának – fejére húzta a takarót, és a zseblámpája halvány fényénél számolgatta lassan vastagodó pénzkötegét. Az Őrség dombjai által övezett Hegyhátszentjakabi Vadása-tó közelében megbújt erdei faházra gyűjtögetett.

– Még egy kevés idő, és úri módon élek – biztatta magát, és a fal felé fordulva édes álomra hajtotta a fejét.

Reggelente akkor kelt, amikor az emberek megindultak a munkába. Amíg kipihentek, frissek, többüknek megesik a szíve. Zsozé soha nem könyörgött. Szürke kötött sapkáját maga mellé lapította, és a járókelők tekintetét kereste. Megtanult olvasni az emberek arcáról. Pontosan tudta ki ad pénzt, és ki fog megvetően belé rúgni. Ha pénzt dobtak oda neki, csend

Elolvasom

Szerző további művei:

További művei

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1