A kisfiú, aki el akarta kapni a szelet

A kisfiú, aki el akarta kapni a szelet

Volt egyszer egy fiú, aki nagyon szeretett egyedül üldögélni a házuktól nem messze lévő dombocskán. A rét, amelyen a domb állt, tele volt színes virágokkal. Nyugodt és csendes hely volt ez, ahol csak a madarak éneke és a szél fütyülése hallatszott. Annyira szerette Őt, a szelet, aki minden nap másról dalolt neki, néha hangosabban néha lágyan éppen csak megmozdítva egy-egy ágat.

Egyszer csak támadt egy ötlete. ,,Hazaviszem a szelet." Hazament és egy befőttes üveggel tért vissza. ,,Ebbe bezárom.” - gondolta. A szél fújt is rendesen. Gyorsan feltartotta az üveget és várt. Aztán hirtelen mozdulattal bezárta. Hazament, de a szél nem volt az üvegben. ,,Újra megpróbálom.” – Tűnődött bizakodva.

Másnap egy szélforgót vitt magával. ,,Ezt majd megpörgeti a szél és akkor hazacsalom vele”.- vélekedett. És valóban, a szél pörgette a szélforgót és egy darabon elkísérte a kisfiút, de aztán eltűnt. ,,Nem sikerült. Nem baj. Újra próbálom.” - Gondolta.

Következő nap egy papírsárkányt vitt magával. ,,Na majd ezzel elkapom.”- mosolygott. Egy darabon reptette is a szél a papírsárkányt, de most sem járt sikerrel a kisfiú. Elszomorodott nagyon.

Másnap újra kiült a dombra, de már nem próbálkozott. Sírt, csak sírt. A szél lassan, gyengéden felszárította a könnyeit és fütyüléséből szavakat, mondatokat vélt kivenni.
,,Miért sírsz kisfiú? „- Kérdezte.
,,Mert úgy szeretlek, szeretném, ha mindig velem lennél! De már látom, hogy nem akarsz.”
,,Nem erről van szó kisfiú. Én mindig veled voltam, vagyok és leszek, de a szeretetet nem lehet bezárni, mert szabadon áramlik. Látod, ha elcsendesülsz még az én fütyülésem is értelmet nyer számodra.”
,,De honnan tudjam, hogy tényleg eljössz majd, ha hívlak?”
,,Tégy egy próbát, legyél türelmes és próbálj csak az irántam érzett szeretetedre gondolni. „

A kisfiú még nem hitte el igazán a hallottakat, de valahol belül érezte, hogy így van, ahogy elhangzott. Hazament.

Napok teltek el. Elmélkedett a hallottakon és saját érzésein. Aztán félretett mindent, kiment a ház kertjébe, és ott gondolkozott tovább. Arra gondolt, hogy szereti Őt, a szelet, de már tudta, hogy ha igazán szereti, nem veheti el szabadságát. Ami igazán a miénk, az mindig velünk van, függetlenül tértől és időtől.

Hirtelen lágy fuvallat járta be a kis ház apró kertjét. És a ház falai, a kerítés lécei és a kert összes növénye és állata tanúja lett annak, hogy mire képes a hit és a szeretet.

A dolgok általában kicsiben kezdődnek és nagyban folytatódnak. Így érezte meg ez a kicsiny emberke ezt a hatalmas végtelen és igaz erőt, ami mindenhol jelen van.

VÉGE