A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Nem megtörtént események láncolata. Lényege az emberi gonoszságra és viselkedésre világít rá, hogy valós életünkben is mennyire magára marad a tehetség, melyre azért olykor rátalálnak. Jelen történet így zárul a műben.

Honkisz Ferenc
szerző

A kis Paganini

Teljes mű / Kész

Ez időket élve, mert bizony régóta állnak azok a házak, mely házak maguk fölé engedték az idő múlásának köszönhetően az előttük magasra nőtt fákat, sűrű ápolatlan lombjaikkal munkára késztetik az ott élőket, miután napjaink „kegyes” viharai megtépik őket és hullanak mélybe elszáradó ágaik (Ez még a jobbik.) Mert nem egyszer produkált brutálisabb támadást a természet ereje, melynek köszönhetően fütyörésző pálinkaszagú munkások rendezgették az elinduló cserepeket. Ilyenkor „élet” költözött a csendes kis utcába, s a munkától kérges kezek markoló fogással ölelték a bögrét, melyben forró kávé volt. Olykor durva viccek és nevetések keringőztek a lombok között, de csak eljutottak az ott élők füléig, akik csóválták fejüket kesernyés mosoly kíséretében.

Hát itt lakott ez a halk szavú csendes ember, egy kis garzont bérelve. Csúf kis teremtés volt a lelkem. Szülőfalujában, ahonnan jött, csirke volt a beceneve. Apró, sűrűn pislogó seszínű szemgolyók ültek vékony és szeplős arcában. Rikító, egyenes szálú vörös haj fedte fejét. Csőrszerű vékony kis orra végén görbület volt látható. A koponyájához lapuló füleit alig lehetett észrevenni, mérete és színe miatt. Nyeszlett kis teste mutatta, hogy milyen sokf&eacut

Elolvasom

Szerző további művei:

További művei

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1