Ó kapitány! Kapitányom! (Walt Whitman ’O Captain! My Captain!’ verse alapján)

Ó kapitány! Kapitányom! A félelmes útnak vége,
Hajónk nyerte a nagy csatát, uram eljött a béke.  
Közel a parthoz harangok szólnak, a kikötő népe ünnepel,
Csillogó szemek figyelik hajónk, ahogy komoran úszik el,  
       De Ó jaj! Ó jaj! Ó jaj!  
       Vörös vércsepp koppan,     
       S a kapitány a fedélzeten 
        Vérbe fagyva, holtan.                                     

Kapitány! Ó kapitányom! a harang érted kondul,   
Kelj fel – hiszen zászló leng – a néped érted tódul,
Harsogó kürtöknek, szalagos csokroknak ki tud ellenállni,  
Téged hív a hullámzó tömeg, a hőst akarják látni.
        Kapitányom! drága atyám!   
        Karom fejed alá fontan, 
        Mily szörnyű álom látni téged
         Vérbe fagyva, holtan.                                     

De a kapitány nem válaszol, ajka néma bágyadt
Nem érzi már tartó karom, arca békés, sápadt, 
Hajónk kiköt, horgony csörren,  az útnak most már vége,
A győztes hajó elérte célját, s visszatért a révbe. 
        Örvendjetek, zsibongjatok!  
        Én nem mozdulok onnan!  
        Hol a kapitányom fekszik, 
          Vérbe fagyva, holtan.                                      

Fordította: Főfai Sándor